Parlamenti Ifjúsági Nap

2025. január 31-én tizenharmadik alkalommal rendezték meg a „Van beleszólásod!” Parlamenti Ifjúsági Napot. Az eseményen több mint 250 diák vett részt 11 iskola képviseletében az ország minden tájáról.

Az egész napos program során a részt vevő fiatalok európai parlamenti és hazai képviselőktől kérdezhettek, és megoszthatták véleményüket a számukra fontos témákról. Emellett szakértők segítségével egy workshop keretein belül kidolgozhatták saját pályázati programjukat.

Az Ifjúsági Napot Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. Köszöntőt mondott Szigeti Gábor, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának igazgatóhelyettese, valamint Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója is üdvözölte a jelenlevőket. Kotlár Eszter, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának PR referense kiemelte a fiatalok kulcsfontosságú szerepét a demokráciában. A rendezvény moderátora Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke volt.

A „Kérdezd a képviselőt!” programban a diákok kérdéseire Dobrev Klára (S&D, DK) európai parlamenti képviselő, Hajdú András, Közpolitikai Elemzési Irodát vezető helyettes államtitkár, valamint Dr. Vitályos Eszter (Fidesz) és Hiller István (MSZP) országgyűlési képviselők válaszoltak. A diákokat különösen az oktatásban hozott új intézkedések, a környezetvédelem, a külföldön való továbbtanulási lehetőségek, valamint az Európai Unió gazdasági helyzete foglalkoztatták.

Az „Alakítsd a jövőd!” műhelyfoglalkozáson a diákok a pályázati programjukkal kapcsolatban dolgozhattak együtt a Nemzeti Ifjúsági Tanács szakértőivel.

Az egész napos programot egy parlamenti séta zárta, mely során a diákok megismerhették az Országház történetét és egy díszőrségi bemutatón is részt vehettek.

A rendezvény az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája, a Tempus Közalapítvány, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, valamint a Nemzeti Ifjúsági Tanács közös szervezésében valósult meg.